Italkultúra
Gönc lakosai az érett középkortól fogva jó minőségű bort termeltek a környező dombok szőlőültetvényeiből. A Tokaj – Hegyalja borkereskedelmének hordószükségletét fedezte a híressé váló Gönci Hordó.
Sok más bortermelő vidékhez hasonlóan a filoxéravész az 1890-es évekre Gönc környékét is elérte és nagy pusztítást okozott. Ezt követően lényegesen módosult az italkultúra, maradék és újratelepített szőlőből származó bor mellett előtérbe került a pálinkafőzés, a gyümölcsfaültetvények telepítése.
Szikvízgyártás
Az 1890-es évek elején új ital jelent meg Göncön, a szódavíz. Előnnyel járt a környékbeli források bő hozama az előállítás során. Az eladás történhetett konkrétan az üzemből, vegyeskereskedések bevonásával vagy akár kocsival széthordva.
Göncön, Reismann Zsigmond és utóda foglalkoztak szikvízgyártással, kocsival és szánnal hordták terméküket. A szikvizes szakma jellegzetessége volt a szifon cserélése, ami a gyártó tulajdonát képezte, mely tény feltüntetésre került a szódás üvegeken.
Kiállított tárgyak
- Szódásszifon, 20. század első fele – A kiürült szifonokat lehetett üvegért cserébe telire váltani, erre utalt feliratuk is.
- Borosüveg, 20. század eleje – A 19. század során egyre nagyobb teret nyert az üveg használata, így felváltotta a fazekas edényeket.
- Dohányvágó gép, 19. század – A szerkezettel tömörítve, adagonként volt vágható a dohány.
- Selmeci cseréppipafejek, 19. század eleje – A pipagyártásnak lendületet adott a dohányzást tiltó rendelkezések feloldása II. József idején.
- Sörösüveg, 20. század eleje – A filoxéravészt követően lecsökkenő bortermelés hatására előtérbe került a sörfogyasztás. Moskovitz és fia az 1900-as évek elején megalkotta a Gönczi sör márkát.
- Égetett szeszes ital palackja, 20. század eleje – Egyes üzletek új fogyasztási cikkeket kezdtek árulni – égetett szesz – melynek hatására differenciálódott az italkultúra.
Kádáripar
Gönc legnevezetesebb iparos terméke a hordó, mely messze földön híressé vált. A környező erdők bőséges alapanyagot szolgáltattak a kádár – hordókészítő, a bognár – kerék –és kocsigyártó, és a pintér – kisméretű háztartási faedények készítője számára.
A hordókészítés alapanyaga a tölgy volt, de lehetett szelídgesztenye, eper és akác. Söröshordó készítése esetén a tölgy, cser, és akácfa is szóba jött. A kisebb edényeket lehetett szil, hárs és kőrisfából készíteni.
A dongákat télen kivágott egészséges fából termelt dongafából, a fa hossztengelyének irányában tükörre vagy fél tükörre a rostok átmetszése nélkül hasították. A dongát egy évig szárították a szabadban, mire felhasználhatóvá vált hordók, puttonyok, kádak, kármentő, bortölcsér, borveder, kútveder, dézsa, merítő, vízkupa, csobolyó gyártáshoz.
Göncön a kádáripari tevékenység Dévényi István és Takács Ferenc mesterek életpályájával lezárult.
A gönci mestereket bemutató tárlat
Mézeskalács készítés és gyertyaöntés
Hazánkban a 17. század elején alakultak német hatásra az első mézeskalács készítő céhek. Alapanyagát, a sonkolyos mézet méhészektől vásárolták a mesterek, és köpűben – henger alakú fabödönben szállították a műhelybe.
A méhek kifüstölése, a méz és sonkoly különválasztása után mézes tésztát, lédig tésztát vagy cukortésztát készítettek. Gönc első dokumentált mézeskalács készítője Fojthó István volt, akinek a fia Fojthó Gyula, 1927-től egészen a 1990-es évekig a szülői házban mesteremberként dolgozott.
A mézeskalács készítés gyertyaöntéssel együtt volt gazdaságos, a fennmaradó sonkolyból készült kifőzéssel, napon szárítással, fehérítéssel a gyertyaviasz. Amit alulról melegített, vasháromlábra helyezett rézkalapban olvasztották meg és öntötték a gyertyabelekre.
Kiállított tárgyak
- Nyeles bádogserpenyő – sefon – 20. század első fele – Ezzel az edénnyel öntötték az olvadt viaszt a gyertyabelekre több rétegben, körben haladva a ringen. A lecsorgó viaszt a rézkalapban fogták fel.
- Bölcső részeit mintázó mézeskalács verőfa, 20. század eleje – A kinyújtott (lengolt) mézes tésztát beleverték az aprólékosan faragott faformába, ebből lett a domború díszítésű mézeskalács.
- Bádogformák, 20. század első fele – A cukortésztát (fehér tésztát) ilyen változatos alakú bádogformákkal szaggatták ki (kiböködés).
- Tükördarabok és üvegvágó, 20. század első fele – A cukortésztát papír-és tükördíszekkel, színes ételfestékkel dekorálták
- Rézkúpok (réztutlik), 20. század első fele – A cukortészta díszítéséhez használt segédeszközök. A papírzacskóba töltött díszítőhabot ilyen rézkúpon keresztül nyomták a tésztára, ezzel történt a díszítés (aljzolás).
Szíjgyártás
A szíjgyártók és nyergesmesterek a legősibb magyar iparosemberek közé tartoztak, munkájuk egykoron az állattartáshoz kapcsolódott. A fogatolás és lovaglás hámokat, nyergeket, kantárokat, gyeplőket igényelt, alapanyagként főleg a szarvasmarha bőr szolgált.
A szíjgyártók vásárokon, két földbe ásott ágasfára – vízszintesen erősített rúdra – lógatták a portékát.
Gönc utolsó szíjgyártó mestere Gál Menyhért János volt, aki 1954-től dolgozott a szülői házban. A régi időkben szokás volt, hogy az apa a fiának nősülése előtt vett egy hámot. Egy jó bőrből és jó mester által készített hám eltartott akár egy emberöltőig, ha a gazda is vigyázott rá, gondozta, zsírozta, hogy ne száradjon ki. Használati értékét mutatja, hogy a két világháború között egy jó hám annyiba került, mint egy tehén.
A csikó
Kiállított tárgyak
- Réz szerelékek – a sárgaréz szerelékekkel, karikákkal, csatokkal, sallangokkal díszített munkák tartós alkatrészeik és részletgazdagságuk miatt értékesebbek voltak.
- Szügyhám – Az egyik legjellegzetesebb állattartáshoz kapcsolódó bőrtermék. Az állat húzóerejét segít átvezetni a vontatott szerkezetre, ezáltal nélkülözhetetlen kelléke a mezőgazdaságnak és szállításnak. Leggyakrabban hámok, nyergek, kantárok, gyeplők készültek a műhelyekben, de olyan ruházati kiegészítőket is előállítottak, mint a nadrágszíj.
- Lótenyésztésért járó oklevél, 1939. – Göncön nagy szerepe volt az állattartásnak, jelentős volt a szarvasmarha –és lótenyésztés. Az utóbbit a két világháború között díjazással lendítették fel a fajtanemesítés mellett, katonai igények alapján.
Vallásfelekezetek
Az 1530 táján Gönc a reformáció hatására evangélikussá vált. Első ismert lutheránus prédikátora Sebastian Hauer volt. A Melanchton idején kialakult protestáns egyházak között kialakult szakadás a kálvinizmus elterjedéséhez vezetett. Ennek Göncön első jeles képviselője Benczédi Székely István utódja, Károlyi Gáspár volt.
A protestáns felekezetek helyzete az ellenreformáció hatására a 17. század második felében megnehezült, 1695-ben a jezsuiták meggátolták a szabad vallásgyakorlásukat.
1712-ben a katolikusok visszavették templomukat, ezt követően a Gönci Református Egyház szertartásait Göncruszkán, Zsujtán és különböző protestáns felekezeti tagok csűrjeiben tartotta, mint például a Szombathy család. Ekkoriban az anyakönyvezést a katolikus plébánia folytatta.
1783-ban II. József türelmi rendelete tette lehetővé a protestáns felekezetek működését és engedélyezte számunkra a templomépítést. A reformátusok jelenleg is használatban lévő templomát 1786-ban szentelték fel.
A 19. század során fokozatosan nőtt a katolikusok száma a településen, 1920-ban pedig már létszámukban felülmúlták a reformátusokat.
Gönc, kereskedelmi szerepére tekintettel – a 18. század végétől a 20. század közepéig – jelentős zsidó közösség által lakott településnek számított. Ma már nem látható zsinagógájuk az 1850-es években épült a patak partján, a későbbi kisdedóvó épületével szemben, amelyet az 1940-es évek második felében leromboltak.
Views: 4