A HUSZITA HAGYOMÁNY
A múlt század gönci elbeszélései szerint, a Gönci Huszita Házat, a huszita háborúk idejét követően, a Göncön letelepedett, és a település lakosságába beleolvadt huszita harcosok építették, és lakták a 15. század derekán. Az egykori mezővárosban évszázadokon át fennmaradt történet szerint, a lakóház Johann Giskra zsoldosvezér tulajdonában állt – portyázó, fosztogató – csapatai helyben – a település ősi keleti részében – állomásoztak. A főhadiszállás szomszédságában, un.huszita stílusú házakat emeltek, ahonnan – katonai tevékenységük kapcsán – ellenőrzésük alatt tartották a környéket. A történeti kutatások a néphagyományt nem erősítik meg – mivel egyértelmű adatok nem állnak rendelkezésre abban a tekintetben, hogy a Felvidéken hódító husziták építészeti hagyományait őrizné a háztípus, minthogy arra sem, hogy az ellenük való védekezésre szolgát volna – így az épület eredete máig vitatott. A rögzített hagyomány vélhetően a protestantizmus korai szakaszából ered, mivel a rekatolizáció időszakában a huszita kifejezést többnyire templomfoglalások meghiúsításának céljából használták. Tekintettel arra, hogy Gönc egykoron protestáns település volt, így maradhatott fenn a köztudatban a huszita elnevezés. Bár a források hiányosak, és a korabeli összeírásokban fellelhető adatok nem feltétlenül támasztják alá a néphagyományt, a gönciek, mégis – saját hiedelemmondájukra hivatkozva – biztosak a husziták egykori jelenlétében, alápincézett házaikat korunkban is huszita háznak nevezik. Szóbeszéd, hogy a házak alatt futó, föld alatt összekapcsolt alagútrendszer egészen Kassáig vezet. Tény, hogy kőfalazatú, erődszerű stílusjegyeket hordozó lakóépületek Gönc központi részében napjainkban is állnak.
Huszita szekérvár – miniatúra 15. század
Kép forrása: A magyarok krónikája – Officina Nova 1995.
15. századi legendája Gönc térségéhez – az 1400-1469 között élő – Johann Giskra von Brandeis, morva származású zsoldosvezér históriája alapján kapcsolódik, aki éveken át – katonai tevékenysége nyomán – a felvidéki bányavárosok ura és Kassa város főkapitánya volt. A gönci terület akkoriban a vámosi Bebekekhez, majd a Szapolyai családhoz, 1497-től pedig a szepesi káptalanhoz tartozott. Érdekes etimológiai eredetre utal – a több száz éve „Csehország” néven a köztudatban élő – szomszédos Hejce keleti részének elnevezése is, ahol a Gönci Huszita Házra emlékeztető épületek találhatóak. Tény, hogy vármegyénkben a népi hagyomány, a régi, vagy elpusztult templomokat napjainkig „cseh templomnak” nevezi, ezzel erősítve annak korát, régiségét. A Gönc környéki huszita hagyomány központi alakja Johann Giskra, pályájának kezdetén Itáliában katonáskodott, kiváló taktikai tudásra tett szert. Zsigmond király idején (1387–1437) Magyarországra került,később a Hunyadiakkal szemben harcolt, majd, végül Mátyás király (1458-1490) szolgálatában állott, egyezségük alapja házassági megállapodás volt. A huszitákra jellemző durva harcmodor fűződik nevéhez. A krónikák szerint a jól bevált huszita taktika azon alapszik, hogy a Felvidéken épített erődszerű várak birtokbavétele biztos hátteret ad, így az ellenséges támadások könnyen kezelhetővé válnak, ezáltal viszonylag nagy terület kerül ellenőrzés alá. A sorozatos csatározások következtében a husziták jelentős anyagi bázisra tettek szert, mivel a zsoldos katonáskodásból származó bevételeken túl a helyi parasztokra adót és sarcot vetettek ki, illetve a várak környezetében békés cseh és morva iparosoknak letelepedési jogot biztosítottak. Giskra katonai sikereit a gyakorlatban a védekező jellegű taktika, és a szekérvár együttes alkalmazása alapozta meg, ami tulajdonképpen a huszita harcmodor lényeges elemeit foglalja össze.
A huszita harcmodor
A támadó-védekező taktika már azókori kelták idejében ismert volt, a hasonló módszerek komoly katonai sikereket, és jelentős hadizsákmányt eredményeztek. A szekér alkalmazása harci cselekményekhez valójában a régi – új fegyvernem. Egyrészt csapatszállító járműként funkcionált, másrészt az előretolt ütegállások komoly tűzerőt képviseltek. A huszita típusú hadiszekér valójában a tűzfegyvert és a málhás – só szállító szekeret ötvözte. A harci szekereket láncok kötötték össze, a szekértetőkön lövészek, lándzsások foglaltak helyet, a szekérvár középső részében a védelmezett személy helyezkedett el. Az építmény igavonó állatokkal oszlopokban mozgatható volt. Gyakorlatilag a kor katonai szintjén kivédhetetlen harci technikát jelentett, rövid idő alatt sikerre vezetett.
Views: 19