Fazekasság
A fazekasság népi mesterség, melyet eleinte a hűbéri birtokok jobbágyiparosai űztek, később pedig elsősorban a városi, mezővárosi céhekbe tömörülő, kizárólag ipari – kereskedelmi tevékenységet űző mesterek.
A 16. század elejétől írásos emlékekkel bizonyíthatóan kisebb – nagyobb számban tevékenykedtek fazekasok a településen. Rövid, élénk fellendülés jellemzi a gönci fazekasságot a 19. század második felében, tekintettel arra, hogy gyengülnek a miskolci és kassai fazekascéhek. Ekkoriban sok fazekas kerül ki a parasztság köreiből, mivel nehéz a megélhetés a földművelésből.
A szakma fő profilja Göncön a tejesedények készítése, erre utal a csupros, mint helyi elnevezés. Elsődleges szempont a funkció, nem pedig a díszítés, ez alapozta meg a fazekas termékek hírét és piacát. A legegyszerűbb motívum a kaolinos ecsettel az edény nyakára húzott galáris. A tejesedények kisebb részét virágozták, de készült díszítés, karcolással, faragással is. Göncön előállított edénytípusok a szilkék, bögrék, kiscsuprok, tálak, tarkedli sütők, bödönök, lábasok, téglik, cserépaljak.
Gönc határában több helyen lehetett edénykészítésre alkalmas agyagot bányászni. A gönci fazekasok közül az agyagot mindenki maga termelte ki családi segítséggel, fizetni nem kellett érte, mert minden fazekas család vásárolt néhány négyszögöl területet a jó agyagú határszélen.
Veres Lajos fazekasmester egykoron a „Nyetrebák” alján lévő földjükről, és a „Kavacsos” területről szerezte be szekérrel, traktorral, teherautóval szállítva. A gönci csuprosok termékeik döntő többségét kereskedőknek adták el, kisebb részét értékesítették maguk, vagy háztól, vagy vásározás útján. Ismert, és keresett volt a gönci termék mondhatni Kassától Nyíregyházáig, mert – ahogy a helyi szólás is fogalmaz – „abban jobban feladta a tej a felit”.
A mesterség hanyatlásának oka tulajdonképpen, a háztáji szarvasmarhatartás megszűnése, a tömeggyártás megjelenése volt.
Kiállított tárgyak
Keménycserép edény, 20. század eleje – A kemény cserépgyárak országosan használt minta alapján díszítették edényeiket.
Butykos korsó, 1900 körül – Pálinkatároló edény, neve a szűk nyakból kifolyó ital bugyogó hangjából ered. Jellemzően zöld mázas, karcolt díszítésű.
Cserépkancsó, 1930-as évek – Barna vagy fekete mázas cserép, melynek mázreceptjét féltve őrizték a mesterek.
A gönci csuprok
Kendermunka – szövés – fonás
A kender termesztésének és feldolgozásának több évszázadra visszatekintő múltja van a magyar parasztgazdaságokban. A háztartásokban jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textíliává szövése, illetve a kötöző anyagok előállítása.
Göncön a kender termesztéséhez a falu határában, és a patak közelében használtak földeket. A 19. század második felében kenderültetvények húzódtak a református templom mögötti földeken, valamint a Melegvíz sor mögött. A feldolgozott növényből a család fonal, kötél és textilszükségletét biztosították, mind a lakásban, mind a gazdaságban. A mindennapi használatra háziiparral készített textíliák az asztalterítők, kendők és zsákok. Jellemzően a kendermunka női munka, a téli időszak közösségi alkalmainak egyike volt.
A kenderhasznosítás folyamata előkészítésből, fonásból, szövésből áll. Az előkészítést a nyüvés, áztatás, szárítás, tilolás, gerebenezés munkafolyamatai jelentik. Ez a tradicionális gyakorlat Göncön egészen az 1950- es évekig a következőképpen nézett ki: A kender áztatása volt az első feladat, a Gönci – patakban karókkal kialakított rekesztékben, patakból elvezetett, pangó vizekben vagy különálló gödrökben áztatták a kenderszárakat.
Áztatógödrök sorakoztak egykor a vasút állomásnál. Az áztatás során korhadt el a kenderszár belső, fás része. Szárítás után következett a törés a tilolóval. Nagyobb mennyiségben vízi energiával működtetett kölyű törte a kendert, ilyen is működött Göncön.
A törés után eltávolították a pozdorját, a zúzott fás részt a szárak rostjai közül. Ezt követte a merev tapintású szálak puhítása, kótisnak nevezett fakalapáccsal, s végül gerebenezéssel fésülték ki a rostokat annak érdekében, hogy alkalmassá váljon fonásra az alapanyag.
A fonás folyamata a fonallá sodrásból, motollálásból tevődik össze. A szövés szövőszéken, összetett munkafolyamatként zajlik, ehhez szükséges a láncfonal felvetése függőlegesen, illetve a vetülékfonal fűzése vízszintesen.
Kiállított tárgyak
- Tiloló – A kenderszár belsejének megtörésére, megtisztítására szolgáló eszköz, egykarú emelő.
- Gereben – Gyapjúszálak, rostfélék fésülésére szolgáló faeszköz.
- Guzsaly – A fonás ideje alatt a rostcsomót tartó eszköz.
- Rokka – Szálakat lábhajtással fonallá sodró eszköz, mely fel is tekeri a kész fonalat a csévére.
- Orsó, fonókerék – Rost, vagy gyapjúszálak fonására – sodrására szolgáló, pörgethető eszköz.
- Motolla – Az elkészült fonal lemérésére és rendezésére szolgáló eszköz.
- Szövőszék – Szövet, vászon készítésére szolgáló szerkezet, mely a fonással előállított alapanyag, a fonál felhasználásával sző textíliát.
Gyapjúfeldolgozás / Wool processing
Évezredek óta értékes alapanyag a gyapjú. Már a juhtartás során ügyeltek épségére, előkészítése a juhnyírással, mosással kezdődött, majd tépés, fésülés következett gerebennel.
Áztatás és szárítás után a gyapjút festeni lehetett, számos növény alkalmas a színezésre például a dió levele, kupáncsa zöldet és barnát ad, a rétek növényei a bodza és a fagyal kékes szürkét, a báránypirosító és a kökény vörös színt eredményez.
Festve vagy nyersen hagyva kezdődött a gyapjú fonása, a szövés alapanyagának elkészítése. A fonás kézzel pörgetett ősi eszköze az orsó, mely egy fapálca, rajta fakorong segíti a lendületet. A gyapjúcsomót guzsalyra kötötték, díszített, kéttalpú változata volt elterjedt a Felföldön, melyet legények készítettek és adtak leányoknak szerelmi ajándékként.
A fonás összetettebb eszközét a rokkát kerekes guzsalynak is nevezik a térségben. A szövőszék szolgált a gyapjúfonalak textillé szövésére a durvább zsákvászontól a finomabb posztóig.
A posztót csapók, vagy szűrszabók készítették, a gyapjúfürtökkel dúsított gubákat pedig a gubacsapók, gönci céhük 1835-ben alakult. A kalákában, közösségben végzett gyapjúmunkákat fonónak, vagy guzsalyasnak nevezték, ahol munka közben dalolás, adomázás és nem utolsó sorban a látogatóba érkező legényekkel ismerkedés zajlott.
Fonóka tabló
Kép forrása: Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény
A népi mosás hagyományai
A vászon nemű tisztításának módszerei tájegységenként mutatnak eltérést, azonban a folyamat lényege földrajzi területtől függetlenül abban áll, hogy a szennyeződés lúgos kioldását, a lúg bő tiszta vízzel – főleg ütéssel történő – eltávolítása követi.
A mosás első fázisa a nedves ruhanemű kádba, vagy mosóteknőbe helyezése. Tetejére durva szövésű vásznat terítettek, amire fahamut szórtak. A hamura forró vizet öntöttek, ami áteredt a textilen és a lúg átjárta a ruhákat. A lúgos vizet újra felforrósították és ismét a hamura öntötték. Ezt a munkafolyamatot többször megismételték, majd lehetőleg tiszta vizű patakban mosósulyokkal mosódeszkára állítva csapkodták. Az ütések és a víz sodrásának hatására a textilekből kivált a lúg.
Az évszázadokon át használt lúgot a mosószappan váltotta fel. A mosósulyok vésve, mértani vagy növénymotívumokkal dekorálva gyakran jegyajándékként szolgált. Fiatal feleségeknek adták a férfiak, gyakorta hivatásos mesterek vagy pásztorok készítették.
A mosáshoz számos hiedelem, tilalom tartozott a népi emlékezetben. Tilos volt pénteken, vasárnap és egyházi ünnepnapok alkalmával mosni. Legjellegzetesebb tiltó napok a Luca és Borbála napok voltak, melyeken, Göncön vásárt is tartottak. Ekkor tilos volt varrni, mosni, mindenféle asszonymunkát végezni.
Az országszerte elterjedt hiedelemmonda szerint – így Göncön is – a búcsúsok közé addig csapkodott a villám, amíg valaki be nem vallotta, hogy pénteken ruhát tisztított.
Kiállított tárgyak
- Rajboló – Ruhák mosására, dörzsölésére szolgáló eszköz, elnevezése német eredetre utal, a reiben kifejezésből származik.
- Mosósulyok – Téglalap alakú, lefelé szélesedő, sokszor faragással gazdagon díszített, keményfából faragott eszköz, a kilúgozott vászon csapkodására szolgált, melyet patak –vagy tóvízben használtak mosószékre fektetett ruha sulykolására.
- Mángorló – Mosás utáni simításra használt eszköz, melyhez a vásznat nyújtófára tekerték, és a mángorló bordázott felével görgették.
Views: 9