A Huszita ház eredete

 Herman Ottó Múzeum által – az 1970-es évek második felében, prágai régész szakemberek bevonásával – végzett régészeti feltárások során megállapítást nyert, hogy az épület alapja már a huszita időket követően lerakásra került, melyre a 17 – 18. században épült fel az új ház.
 Egyes álláspontok a ház építésének legkorábbi feltételezett idejét a 15. századot követő évekre teszik. A térség akkoriban jelentős szőlőtermő vidék, áthalad rajta a 16. századtól kezdődően a Krakkóba vezető borkereskedelmi út – a Hejce – patak, illetve a Hernád – folyó mentén – amit vámnaplók, adó –és bepincézési könyvek igazolnak. Megalapozottan feltehető, hogy a ház ekkoriban már borkereskedő dinasztia háza, akár egy komolyabb – nagy kiterjedésű, stabil pincékkel rendelkező – „tároló – raktár épületként” is értelmezhető. Gyakorlatilag egyike Gönc egykori kisablakos erődszerű kőépítményeinek, azonban történeti források hiányában építtetőjének kilétéről, építésének történetéről, körülményeiről nem tudunk.
A nagy volumenű építkezés anyagi hátterét vélhetően az észak – kelet magyarországi borok kereskedelmi haszna adja. A ház erősségét, elsősorban a településen áthaladó forgalmas hadi és kereskedelmi út védelmi szükséglete indokolta. A későbbi írott forrásokból tudjuk, hogy a „jó hegyaljai borok” fő útvonalán sokan megfordultak, többek között kereskedők, katonák, hajcsárok, sőt rablók is, akik „szomjasak voltak egytől – egyig”, így nem árthatott meg az itt lakóknak a „vigyázat”.
A tudományos – kutató munkák megerősítik, hogy a térségben fellelhető erődszerű kőházak védelme a szigorúan betartott szomszédsági köteléken – „Nachbarschaft” – alapszik, ami abban az esetben működik hatékonyan, ha a lakosság, szomszédság támogatja egymást. Tekintettel arra, hogy a Huszita Ház magasföldszinti építkezésű, nehezen támadható. Az utca felé eső homlokfalával az utca vonalához mérten „kijjebb” áll, – „Gestaffelt” – így az egykori lakók feladata vészhelyzetben pusztán annyi, hogy az oldalsó ablakon keresztül nyíllal, vagy puskával pásztázzák a szomszéd ház kapuját. Ezáltal a település belsejébe nyomuló ellenségnek – martalócnak – minden házat egyesével, erődházunkon keresztül haladva kell megostromolnia. Máig fenntartott álláspont szerint ez a védekezési módszer elsősorban német telepesekre jellemző, sokáig meghatározó szereppel bír az erdélyi szászoknál. Erre figyelemmel egyes feltevések állítják, hogy a Huszita Ház építése német – szász, pontosabban „Siebenbürger Sachsen” eredetre vezethető vissza, nem pedig a Felvidéken hódító husziták építészeti stílusára.
Megalapozottan feltehető, hogy a Gönc térségben néhány évtizedig zsoldosként szolgáló hadinépek idő hiányában aligha építkeztek. Amit kiegészítő információként tudunk, hogy Gönc elnevezése 1469-ben még Künzelsdorf.
Tény, hogy a népi lakóház korábbi előzményeit – a sorozatos, a település egészét érintő tűzvészek miatt – 1832-ben újítják fel – ami az utcafront, és a hátsó épület rekonstrukcióját jelenti, ekkor a ház már a Szotáczky család tulajdonában áll.
Lakóház funkcióját – stílusjegyeit megtartva – egészen az 1970-es évek közepéig megőrzi, amikor Gönc Nagyközség Tanácsa – Menyhért Béla tanácselnök közbenjárásával – megvásárolja az akkori tulajdonos Gönczi családtól. A munkálatok során megállapítást nyer, hogy a Huszita Ház legrégebbi házrésze a boltíves pinceszint, ami – egykoron – külső lejárattal szőlőpréselésre kiválóan alkalmas volt, gyakorlatilag ilyen formájában a népi lakóház megemelt lakószintes bortermelő házra emlékeztet.
Az épület – az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség szakemberei, Wirth Péter és Sisa Béla által készített tervek alapján – az 1975-től 1978-ig tartó átalakítások során nyerte el mai formáját – több mint negyven éve Huszita Ház néven, mint tájház – múzeum működik, az itt található kiállítást a miskolci Herman Ottó Múzeum készítette. Ebben az időszakban az egykori lakóháznak, a 19. második felének állapotait tükröző paraszt – polgári lakásbelsőt alakítottak ki, ami egy viszonylag jómódú borkereskedelemből élő család életkörülményeit mutatja be.