I. Tavaszi Kapunyitó Rendezvényünk

A Gönci Huszitaház Múzeum és Helytörténeti Gyűjtemény az idén, első alkalommal, hagyományteremtő céllal csatlakozott a Tájházszövetség által szervezett páratlan értékű országos közösségi ünnephez, a „Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napjához”. Ezúton szeretnénk köszönetünket és hálánkat kifejezni, hogy részesei lehettünk ennek a kiváló kezdeményezésnek. Remek lehetőség volt számunkra, hogy Tájházunk – ezáltal közvetett módon – településünk is figyelmet kaphatott a program központi kommunikációjában, ami térségi kapcsolódásunkat erősítette. Programtervünk, műsoros rendezvényünk „Észak Abaúj Népművészeti Értékeinek bemutatását, illetve a gasztronómiai alapú kulturális turizmus gönci értékeinek megjelenítését állította a figyelem középpontjába. Szakvezetéseink által látogatóink számára lehetőség nyílott egyfajta betekintésre helyi paraszti kultúránk örökségébe, együtt ünnepelhettük népi építészetünk értékeit, erősödhetett helyi identitásunk.

Önkénteseink fáradhatatlan munkájának köszönhetően „I. Tavaszi Kapunyitó Rendezvényünk” valódi közösségi összefogássá vált. Az autentikus népzene megtartó ereje, az Abaúji Népviseletek színvilága, Gönci Betyárjaink esztétikai megjelenése és színpadi játéka, vendégeink kiváló hangulata, a több évtizedes tapasztalatokon álló fotóművészeti és videó archiváló tevékenység – az SZTV videó archívuma – mint valódi Gönci Értékeink, méltó módon bemutatásra kerülhettek. Települési Értéktárunk Gasztronómiai Értékkel gyarapodhatott, www.huszitahaz.hu weboldalunk, és facebook csoportunk vizuális tartalma fejlődhetett, ami jócskán meghaladta az eseményhez fűzött előzetes várakozásainkat.

Helyi és távolabbról érkező látogatóink szeretetteljes visszajelzéseit alapul véve – miután a szervezőkkel asztalhoz ültünk, és átbeszéltük „Szent György Napi hétvégénket” – egyhangúan megállapítottuk, hogy „minket ez nagyon feltölt, és folytatni fogjuk, és amint lehetőségünk nyílik, csatlakozunk a Tájházszövetség soron következő programjához, és örömmel veszünk részt az ernyőkommunikációban is”. Ezen túlmenően, ez évtől kezdődően, jeles napokhoz köthető „tájház központú családi napokat” szervezünk, mivel a helyiek bevonása konkrétan pozitív szemléletváltást, és hosszú távú stratégiai gondolkodást is jelent településünkön. Tisztán látjuk, hogy „hagyományaink valóságosan újra megtalált hagyományok”, továbbá Göncön, a gyakorlatban, „a tájházi értékek és tudás által, szellemi kulturális örökségünk újrateremtéséről van szó”.


Gönc, 2026. május 10.                                                  Üdvözlettel: Dr. Szénégető Gábor
                                                                                                                   tárlatvezető

A rendezvény plakátja
A nyitórendezvény leírása

Views: 291